top of page

Parkolás és töltésmenedzsment az Ypsilon Yacht Clubnál: Prémium ügyfélkezelés a Parkllel

Ugyan az alsóörsi Ypsilon Yacht Club még csupán az első szezonját teljesítette idén a Balaton északi partján, a kikötőt már most a kivételes szolgáltatásokkal és a bérlők részére biztosított kiemelkedő környezettel azonosítják. Nem csak műszaki tartalomban és minőségben, hanem ügyfélélményben is magas színvonalat akartak biztosítani, ezért tartották fontosnak, hogy az elektromos járművek (EV) tulajdonosai részére megfelelő mobilitás támogatási megoldást találjanak.


Ypsilon Yacht Club


Amikor az Ypsilon Yacht Club először kezdett okos parkolási és töltésmenedzsment megoldást keresni, nagyon konkrét elképzeléseik voltak. Egy olyan rendszert kerestek, amely hatékonyan kezeli mind a bérlők és a vendégek parkolását, mind pedig az elektromos autók töltését is.

„A különböző felhasználók eltérő igényeinek kezelése kritikus szempont volt az ideális okos parkolási- és töltési megoldás kiválasztásában. A kikötői infrastruktúra kivitelezési szakaszában az elektromos hajók töltése kapcsán a céljainknak megfelelő smart rendszert már korábban megtaláltuk és telepítettük – így a gépkocsik és más szárazföldi elektromos járművek esetében is olyan szolgáltatást és partnert kerestünk, mely szintén korszerű és rugalmas módon  képes kezelni a parkolást és az elektromos töltést, valamint ezek díjainak megfizetését is. A Parkl egy olyan egységes rendszert kínált, amelyben ezek könnyedén megvalósíthatóak.” – mondta el Janák Enikő, az Ypsilon Yacht Club értékesítési vezetője.

A klub számos tagja elektromos autóval közlekedik, így az EV-töltés kulcsfontosságú lépés volt a szolgáltatáskörük kialakításában. Fontos hangsúlyozni, hogy az Ypsilon Yacht Club rendelkezik elegendő mennyiségű elektromos kapacitással, így könnyedén ki tudják szolgálni az egyre nagyobb számban megjelenő elektromos hajók továbbá az elektromos autók töltését is.


A gépkocsik számára biztosított rendszer a hatékony töltésmenedzsment biztosításának érdekében jelenleg négy EV-töltőponttal üzemel, ám ezt a jövőben tervezik majd tovább bővíteni. A klub számára fontos az a rugalmasság, hogy a töltőállomások száma egyszerűen növelhető legyen a parkolási igények és az elektromos autók számának növekedésével. A bővítés lehetősége azért is kulcsfontosságú, mert a Costes Group - Rácz Jenő séf vezetésével - jövőre nyitja meg éttermét a kikötő területén, így egyre nagyobb számban várnak külsős vendégeket is majd, akik részéről szintén felmerülhet a töltés igénye.


Az Ypsilon Yacht Club és a Parkl közötti partnerség az év elején kezdődött. A tárgyalások tavasszal indultak, a rendszer pedig már nyár végével teljesen működőképes volt. Bár az EV-töltési komponens már telepítve van, további funkciók integrálását is tervezik a Parkl rendszerébe a közeljövőben.


Összességében, a Parkllel való együttműködés révén az Ypsilon Yacht Club sikeresen vezetett be egy okos parkolási és töltésmenedzsment megoldást a bérlők és a látogatók számára, amely hozzájárul a tagok és a vendégek kényemhez, miközben összhangban marad a klub alapvető értékeivel is: a környezettudatossággal és az innovációval.

Comments


bottom of page