top of page

Mutatjuk, hol és mennyit parkolnak a magyar autósok


Alkalmanként átlagosan 2,5 órát parkolnak a magyar autósok az utcán és 6 órát a parkolóházakban, az irodai és P+R parkolókban pedig több mint 9 órát állnak a járművek – derül ki a Parkl több mint 250 000 felhasználóval rendelkező mobilapplikációjának adataiból. Az elektromos autók töltési ideje nem változott 2020 óta, a felvett teljesítmény azonban a duplájára nőtt.


Behajt egy autós egy zárt téri parkolóba, kezében a Parkl appal a telefonján
A Parkl appal minden eddiginél egyszerűbb a zárt téren parkolás.

Az elmúlt 3 év statisztikái alapján átlagosan 2 óra 30 percig tart egy utcai parkolás, míg a parkolóházakban és parkolóudvarokban 6 óra 10 percet parkolnak a Parkl felhasználói. A közlekedési csomópontoknál elhelyezkedő parkolóházakban ez az idő jóval hosszabb is lehet, például Újbudán, a Kelenföldi pályaudvar közelében működő Budapest One Parkolóházban a járművek közel 10 órát szoktak állni a fedett épületben. Ez a kihasználtság sokkal közelebb áll a P+R parkolók számaihoz, ahol a jellemzően munkahelyük és agglomeráció között ingázó felhasználók autói átlagosan 9 óra 54 percet várakoznak.


„A parkolás szempontjából a tavasz és az ősz a legforgalmasabb időszak, ilyenkor mintegy 10-15 százalékkal magasabb a napi aktivitás, különösen szeptemberben és májusban. A parkolóházak sok esetben a környező P+R parkolók alternatívájaként is szolgálnak, mivel kényelmesen megközelíthetőek, zárt térben állhatnak az autók, ahol a jó ár-érték arány mellett még elektromos autók töltésére is lehetőség van" – hangsúlyozta Somogyi Zsolt, a Parkl CEO-ja. 

Hétköznap folyamatosan nő az utcai parkolások száma, hétfőhöz képest összességében mintegy 15-20 százalékkal többen parkolnak péntekenként. Az irodaházakban a felhasználók jellemzően a hét közepén állnak be a parkolóba, hétfőn és pénteken inkább az otthoni munkavégzés a jellemző. A munkahelyükre ingázók autói a Parkl irodaházi helyszíneinek adatai alapján átlagosan 9 óra 33 percet várnak sofőrükre a garázsban.


Budapest One parkolóház, a Kelenföld pályaudvar mellett
Budapest One parkolóház, a Kelenföld pályaudvar közelében

Ugyanannyi idő alatt dupla annyi energia


Az elektromos autók töltési időtartama 2020 és 2023 között egyáltalán nem változott, átlagosan 4 óra 15 percig tart az AC (22 kW teljesítményű) és valamivel több mint 45 percig a DC (50-től akár 400 kW teljesítményű) töltőpontokon. A felvett teljesítmény azonban ez idő alatt megduplázódott: míg 2020-ban Parkl töltőpontjain átlagosan 6,7 kWh áramot vettek fel az elektromos autók a töltések alkalmával, 2023 év végére már a 13,8 kWh-ot is elérte.


Az elektromos autók, valamint a digitális- és mobiltechnológiák elterjedése az új parkolók kialakításánál is látványos technológiai fejlesztéseket eredményez, hogy megfeleljenek a megváltozott fogyasztói elvárásoknak.


„A Corvin Sétány folytatásaként tavaly átadott, ugyancsak Parkl alkalmazást használó Corvin Innovation Campus irodaház parkolóhelyeinek 10 százaléka már elektromos töltéssel lett kialakítva. A két éve megnyitott, közel 300 helyes Budapest ONE Parkolóházban pedig egyszerre akár 30 elektromos autó is tölthető. Emellett, az ügyfelek részéről ma már alapvető elvárás a biztonságos, gyors és kényelmes, valamint érintésmentes parkolás, így az ehhez szükséges mobilapplikációk alkalmazása is” – hangsúlyozta dr. Berki J. János, a mindkét projektet fejlesztő Futureal nemzetközi iroda-bérbeadási és vagyongazdálkodási igazgatója. 

Hogyan tesszük hatékonyabbá a parkolást és a töltést a Parklnél? Tudj meg többet okos mobilitási megoldásainkról és keresd kollégáinkat a sales@parkl.net e-mail címen, vagy látogass el weboldalunkra!

Comments


Commenting has been turned off.
bottom of page