top of page

Melyik parkolási manővereket kedveljük, és melyek számítanak mumusnak?

Ismerős érzés? Beülsz az autóba, elindulsz az úticélod felé, sikeresen megérkezel, és természetesen sehol egy parkolóhely. Mész egy kört, kettőt, már több száz méterre vagy a helyszíntől, ám még mindig nem leltél parkolóra. Bosszantó, nem igaz?


Napjaink szerves részét képezi a parkolóhelyek kajtatása, ami sokszor nem éppen a legkellemesebb feladat. Ha végre azonban rátalálunk az áhított szabad helyre, csak gyorsan letesszük az autót, ahogy esik, úgy puffan alapon, és már rohanunk is tovább.

Következő cikkünkben bemutatjuk, milyen hasznos lehet, hogy a megfelelő parkolási manővert alkalmazzuk, illetve azt is eláruljuk, hogy melyiket használjuk legszívesebben.


A parkolás szakértőjeként számos kutatást végeztünk az elmúlt években, amellyel az volt a célunk, hogy a legfrissebb adatokkal és érdekességekkel szolgálhassunk a mobilitási piacról. Egy korábbi felmérésünk során arra kerestük a választ közel 2000 kérdőív kitöltő részvételével, hogy a magyar autósokat milyen szokások jellemzik a parkolás tekintetében.


Lássuk elsőként hogyan parkolunk mi, magyarok?


A kitöltők több mint 20%-ának nagy stresszel jár a parkolóhely keresése, ezt indokolhatja az utcák zsúfoltsága, vagy az esetleges koccanások, balesetek lehetősége is.

Vajon befolyásolja a stressz szintjét a parkolási manőver, amit a beállás során végre kell hajtanunk?

Biztos sokaknak ismerős a helyzet, amikor hosszas keresgélés után végre megpillantunk egy szabad helyet, de mégsem tudunk beparkolni, mert az túl szűk, esetleg olyan manőverrel lehet csak elfoglalni, ami nem komfortos számunkra.


A válaszadóink többsége úgy tűnik, rutinos parkoló: majdnem kétharmaduk jelölte meg a "mindegy" lehetőséget a kedvenc parkolási manőverre irányuló kérdésnél. A válaszadók közül a férfiak valamivel magabiztosabbnak érzik magukat a parkolást tekintve, hiszen 66%-uk számára nem számít hogyan kell beállniuk egy parkolóhelyre. A nők közül viszont csupán 49% válaszolta ugyanezt.

A merőleges és 45 fokos parkolás kedvelői nagyjából egyenlő arányban oszlottak el. A párhuzamos parkolást viszont, ha lehetséges, inkább mellőzik az autósok.


Zárt Facebook csoportunkban, a Parkllel Csapatom!-ban szintén feltérképeztük a preferenciákat: a válaszadók 26%-ának ebben az esetben is mindegy, hogy melyik manővert kell választaniuk, viszont a merőleges parkolás magasan vitte a prímet (56%), azt pedig a párhuzamos, majd a 45 fokos parkolás követte egyenlő részaránnyal (11%). A csoportból az is kiderült, hogy a parkolás irányának tekintetében 4-szer több ember választja a hátramenetben történő parkolást az előremenettel szemben.


Ezek alapján elmondhatjuk, hogyha tehetjük, igenis válogatunk, hiszen a parkolás mumusa egyértelműen a párhuzamos parkolás, ami sok kellemetlen pillanatot okozhat a kevésbé tapasztalt sofőröknek.

Érdekes tendencia ezentúl, hogy a magyar autósok sokkal inkább választják a tolatva parkolást, ha tehetik.


De mi a helyzet a világ többi országában?


A Vox 2021-es kutatása szerint kultúránként eltérő, melyik irányú parkolást kedvelik a vezetők, mivel nagyban összefügg az adott kultúra hosszútávú szemléletével: "inkább érkezéskor fordítok több időt a parkolásra, hogy távozáskor könnyebb legyen, vagy fordítva?"

Az USA-ban csupán az emberek 5,7%-a áll be tolatva, amely arra utal, hogy a rövidtávú időorientáció jellemzi őket, sokkal inkább a jelenben élnek, arra koncentrálnak. Ezzel szemben Brazíliában ez az érték 17,1%, Indiában 25,4%, Oroszországban pedig 35%. A taiwaniak a magyarokhoz hasonlóan nagyjából fele-fele arányban parkolnak előre és hátrafelé. Kiugró példa Kína, ahol az emberek 88%-a hátramenetben parkol, ami a kínai kultúra hosszútávú gondolkodásmódját tükrözi. A kínaiak leparkoláskor inkább fordítanak kicsivel több időt a manőverre, hogy kiálláskor előremenetben egy mozdulattal elhagyhassák helyüket.


Tolatva elhagyni a parkolóhelyet egyáltalán nem praktikus: hiába van már sok autó tolatóradarral és kamerákkal felszerelve, kiálláskor egy gyorsabban közlekedő autóra nem biztos, hogy időben tudunk reagálni. Így keletkeznek szerencsésebb esetben a karlengetések és nem túl kedves szavak, rosszabb esetben pedig a koccanások. Ezért mindenkit ösztönöznénk, hogy bármilyen parkolási manővert is választ, azt ne orral, hanem hátrafelé tolatva végezze el a minél biztonságosabb közlekedés érdekében. A Parkl appal pedig természetesen teljesen el is kerülhetitek az utcán történő körözést: zárt téri parkolóink egyikét használva stresszmentesen, biztonságosan parkolhattok!


Tartsatok velünk közösségi felületeinken, hogy ne maradjatok le legújabb híreinkről!





Comments


bottom of page