top of page

Az elektromos autóknak befellegzett? Vagy mégsem.


A változás sosem könnyű, különösen, ha új technológiák bevezetéséről van szó. Ebben a blogbejegyzésben arról írunk, hogyan oldhatja meg az elektromobilitás a környezeti problémákat, illetve szót ejtünk a megújuló energiaforrások és a technológiai fejlődés szerepéről a fenntartható jövő kialakításában.





Út a lovaskocsiktól az elektrifikációig


Az elektromos járművek (EV) forradalma egyre jelentősebb hatást gyakorol a városi környezetre és a mindennapi életre. Magyarországon az 1990-es évek eleje óta közel a duplájára nőtt az utakon közlekedő autók száma, amely ma már közel négy millió járművet jelent az utakon. Az autótulajdonosok számának gyors növekedése komoly környezeti következményekkel járt, hiszen a járművek számával a a szmog és a szén-dioxid-kibocsátás is nőtt. Az elektromos járművek széles körű használata azonban ígéretes megoldást kínál ezekre a kihívásokra, hiszen a kezdeti szkepticizmus ellenére az EV piacon folyamatos növekedés figyelhető meg, az elektromos járművek környezetbarát és a költséghatékony tulajdonságának köszönhetően.


Amikor a meghajtás szó szerint lóerős volt


A régebbi évszázadokban a közlekedés a közegészségügy és a környezet számára is különböző kihívásokkal járt. Az 1800-as években például a lovas kocsik közegészségügyi problémákat okoztak, hiszen a lovak nagy mennyiségű trágyát termeltek a közterületeken.

Ám ahogy az idő haladt előre, automatizálódtak a gyártási folyamatok, és megjelent a Ford T Model. Ez olyan drámai hatást gyakorolt a közlekedésre, hogy a tömeggyártás csökkentette a költségeket, és az autók széles körben felváltották a lovakat.

Ma a közlekedés újabb átalakulási hullámon megy keresztül a villamosítás felé történő elmozdulással. Az elektromos autók jelentősen kevesebb szén-dioxidot termelnek, mint a belső égésű motorok, így vonzó választásnak bizonyulnak azoknak akik szeretnék csökkenteni környezeti lábnyomukat. A meglévő autóipari óriások egyre inkább az elektromos motorok gyártására összpontosítanak, miközben egyre több csak elektromos járművet gyártó cég lép piacra. A kezdeti ellenállás ellenére, az elektromos autók értékesítése folyamatosan növekszik, bár lassabb ütemben.


Belső égésű vagy elektromos: ez itt a nagy kérdés


A modern belső égésű motoros járművek hosszú távon nem fenntarthatók a növekvő szennyezés miatt. A káros kibocsátások mérséklése érdekében a teherautók gyakran emulátorokkal vannak felszerelve, hogy elrejtsék valódi szennyezési szintjüket. A plug-in hibridek felett gyakran elsiklanak, hiszen többnyire hagyományosan, nem pedig töltve közlekednek, ami aláássa környezeti megítélésüket. A gyártás dinamikájának csökkenése az ellátási lánc problémái és a változó szabályok miatt, a gyártás, beleértve a hibridek és a plug-inek iránti keresletet, továbbra is növekvő keresletet mutat. Emiatt a töltési infrastruktúra továbbra is kritikus szempont, mivel a jelenlegi globális keresletnek körülbelül csak a kétharmadát elégíti ki.

Az elektromos autók környezeti hatása közvetlenül attól függ, hogy milyen forrásból származik a töltésükhöz használt áram. Az EV-k egyre fenntarthatóbbá válnak, részben a villamosenergia-mix-ben növekvő zöldenergia részarányának köszönhetően. Németország például energiájának 60,9%-át megújuló forrásokból szerzi be, annak ellenére, hogy még mindig importál szenet Lengyelországból. Magyarország ettől az aránytól még messzebb van, mivel energiájának csak 15,7%-a származik megújuló forrásokból, ám ahogy a zöld energia olcsóbbá és hatékonyabbá válásával, ez az arány növekedhet majd.


A jövő zöldebb oldalán: Elektromos autók és a megújuló energia


Elektromos autó töltése


Bár az energiaszektor még mindig a világ legnagyobb szennyezője, minden nappal tisztábbá válik. A megújuló energiaforrások jelenleg az Európai Unió energiatermelésének 47,9%-át teszik ki, ami jelentős lépés a fenntarthatóság felé. Az elektromos autók fenntarthatóbb üzemanyagfajtájuk mellett energiafelhasználásukban is jelentősen hatékonyabbak, hiszen ugyanazon távolság megtételéhez körülbelül harmadannyi energiát igényelnek, mint a belső égésű motoros autók. Népszerűségüket tükrözi, hogy 2022 és 2023 között 35%-os éves növekedés volt tapasztalható az EV értékesítésben, míg 2024-ben az elektromos autók értékesítése 25%-kal nőtt az előző év azonos negyedévéhez képest.

Az olyan technológiai megoldások, mint a dinamikus energiamenedzsment és a fejlett parkolási technológiák kulcsfontosságúak az EV-tulajdonosok változó igényeinek kielégítésében. Azonban a fenntartások leküzdése továbbra is jelentős akadályt jelent, mivel sokan ellenállnak a változásnak. Ez a társadalmi vonakodás az új technológiákkal szemben emlékeztet azokra a kezdeti szkepticizmusokra, amelyekkel a korábbi úttörők, mint Ford és Wright fivérek szembesültek. Az első kétkedő mosolyok ellenére ma már a közlekedés egyik kiemelkedő alakjaiként ismerjük őket.


Önvezető kocsik, mesterséges intelligencia…de vajon mit tartogat még a jövő?


Ha az elektromos járművek jövőjére gondolunk, az előnyök egyértelműek. Ezek az autók hatékonyabb működést és alacsonyabb üzemeltetési költségeket kínálnak a belső égésű motoros járművekhez képest. Emellett, jelentősen kisebb mértékben járulnak hozzá a városi lég- és zajszennyezéshez, valamint az üvegházhatású gázok kibocsátásához, amely segít a globális felmelegedés elleni küzdelemben.

Az adatvezérelt működés elengedhetetlen része lesz az elektromos jövőnek. A városi infrastruktúra optimalizálása, ideértve a parkolási létesítményeket és a töltőhálózatokat, meghatározó szerepet játszik az elektromos járművek széles körű elfogadásában és a fenntartható városfejlesztés támogatásában.


Hogyan tesszük hatékonyabbá a parkolást és a töltést a Parklnél? Tudj meg többet okos mobilitási megoldásainkról és keresd kollégáinkat a sales@parkl.net e-mail címen, vagy látogass el weboldalunkra!





Comments


bottom of page